Bábelhal

Ma reggel ifjúság megkért, olvassak már fel abból a könyvből reggeli közben amit éppen olvastam.
Hát így ismerték meg a Bábelhalat, Arthur Dentet és Ford Prefectet. Azt hiszem jó úton vannak :)

Mikor együtt nevetünk

azon, hogy már megint elfelejtettem a házassági évfordulónkat. Reggel elémáll, nagy szemekkel kérdezi - Elfelejtetted?
Én meg - Mit?
-A házassági évfordulónkat.
- Az két nap múlva lesz csak.
- Nem, ma van 14-e.

Itt röhögtük el magunkat.

- Jó, akkor most tényleg csinálok egy emlékeztetőt. De semmi pánik, a 10.-et nem felejtem el. Ahogy az ötödiket sem felejtettem el. Ötévente biztos nem fogom elfelejteni.

Nem érzem jól magam miatta, de amíg röhögünk a végén, nincs baj. Az évforduló meg úgyis csak egy szám.

Gyerekkori skillek

Repülőtér, Havanna, nyaralásból hazafelé az utódokkal. El kell költeni a kubai pénzt, gyerekeknek úgysincs kaja és éhesek lesznek, vegyünk hát kaját.

Igen, de hol? A reptéri duty free kb. 5 boltból áll, ebből 4 vackokat árul (Che-s pólót gyerekméretben sajnos nem, így ez most sajnos kimaradt). Van egy darab erősen a szocializmusban megszokott 'előkelő' boltokra hajazó intézmény. 

Apa egy kör után kijött és közölte:

-Légyszi nézz körül és vegyél valami kaját. Amit én ismerek az mind nagyon drága, a többiből én semmit nem vennék, de az nem jelent semmit. Te szocializmusban nőttél fel és jobban meg tudod ítélni a ronda csomagolásról hogy jó dolog van-e benne.

2018

Megnéztem a 2018-as kívánságaimat, nem volt sok. Nem is voltak igazán specifikusak. 

40 éves lettem, és néha öregnek érzem magam (inkább azt kellene mondanom, hogy tapasztaltnak, de az úgyis a korral jár, szóval mindegy). Nem mintha zavarna, nagyon hasonló érzés mint tinédzser koromban amikor már a saját lábamra akartam állni.

Mivel nincsen sok saját problémám ezért egyre jobban figyelek nagyobb volumenű dolgokra. Igyekszem kevesebb műanyag szemetet (meg úgy általában is) termelni. Nem aggódom a klímaváltozás miatt (errefelé 400-500 évvel ezelőtt szőlőt termeltek, sokkal melegebb volt mint mostanság), mert erre nem sok ráhatásom van. A szemét szerintem több fejfájást fog okozni, meg a mikroműanyag a vízben mint az a pár fok melegedés.

A kerti szilvafáról az összes szilvát megfőztem lekvárnak - nem tudom miért volt ez annyira fontos nekem, de nagyon jól esett, a lekvár meg fincsi lett.

Szakmailag megint fejlődtem, ismét lett olyan projektem mi a határaimat feszegeti, de ezt lassan megszokom. A rutinnal jön a hatékonyság is (meg a home office is sokat segít az időbeosztásban), szóval nem dolgoztam agyon magam.

Nagyon fontos volt az ázsiai út, mert ott sok olyat láttam amit mág soha, lettek új barátaim, egyesek meg még jobb barátok lettek.

A gyerekeim nőnek, és folyamatosan az egóm elszorítását követelik, nyúzzák az idegeimet, csontig rágják a húsomat, hogy aztán este odabújjanak és minden a helyére kerüljön. Nélkülük sokkal kevesebb lennék. Néha ugyan pánikolok mert megijedek a felelősségtől (a gyerekkor határozza meg az ember teljes további öndefinícióját, ha ott elromlott valami nagyon nehéz helyrehozni - a gyerekkor meg ugye elég nagy mértékben a szülőkön múlik), de lassan úgy vagyok ezzel mint a sötéttel - megtanulok uralkodni a félelmen.

Vannak dolgok meg amik nem változnak - férjjel marjuk ugyan időnként egymást, de megtanultuk a dolgokat megbeszélni. Néha fáj egy kicsit, de sokszor csak az egóm követelőzik, azt meg viszonylag könnyű kezelni.

Szóval, 2019-re kívánok mindent amit 2018-ra kívántam, plusz sok vidámságot a kölyköknek, havat Karácsonyra (de légyszi továbbra is szeretnénk autóval hazajutni, szóval az utak maradjanak járhatóak), kevesebb szemetet a világban, sok eladott gyapjút meg selymet (amit én adok el) és a bónusz, hogy lássam megint a 2 legjobb barátomat. Az egyiket már 20 éve nem láttam személyesen. 

Felfedezés

Kisasszony reggel:
- Mama, takony van a szemembe.
- Nem takony az, hanem csipa.
- Már kitöröltem.

Gyerekmemória

Tegnap megyünk oviba, felvettem egy sálat mert hideg volt reggel. Mire Kisasszony:

- Mama, dehát a sálad hányásos! Lehányta a Tomi!

Pedig nem is. Megnyugtattam Kisasszonyt. hogy ne aggódjon, Mama nem jár hányásos sálban. Mert az egy másik volt, még nyáron, és különben is, régen kimostam már.

Cumimentes övezet

Kisasszonynál is járt a Cumitündér, de nála az átmenet nem volt annyire egyértelmű. Talán annak is köszönhetően, hogy az oviban még öt darab cumiját találták meg. Persze mindegyik eljutott a Tündérhez, de Kisasszony az oviban még nosztalgiázott egy cseppet velük.

Könnyű csomaggal

40

10 évesen azt vártam, mikor leszek felnőtt és csinálhatok felnőtt dolgokat.

20 évesen azt vártam, mikor lesz meg a diplomám és állok a saját lábamra.

Utóbbi hamarabb következett be mint eredetileg gondoltam, de javamra vált.

30 évesen megtanultam hogy a karrier lehet az egészségre ártalmas is, és nem jelent mindent az életben.

Leültem egy nap a kert végében és feltettem magamnak pár kérdést. Meglepődtem kicsit a válaszokon, és szépen a feje tetejére állítottam mindent.

Lassan megtanultam nemet mondani és a csak fontos dolgokkal foglalkozni. Megkerestem az embert akivel gyerekeket akartam nevelni. 

40 éves koromra megtanultam azt is, hogy nem vagyok tökéletes és ezt be is vallom. Nem csak magamnak - másoknak is. A legjobb hogy ezzel együtt azt is megtanultam, hogy más sem az, és így sokkal könnyebb kezeleni a nehezebb helyzeteket is.

Asszem kell még legalább 60 évig élnem hogy a bölcsességem elérje a maximumot. :) Akkor majd írok egy könyvet arról, hogyan kell boldogan élni és majd jól veszi a nép. A bevételt meg majd  jól eljótékonykodom. Ámen.

Igazságos

Én: Apa légyszi mosd meg a gyerekek fogát.
Apa: Mind a kettőét?
Én: Igen, én megfürdettem őket és hadd üljek még egy kicsit.
Apa: Leviszed a kutyát?
Én: Nem, esik az eső.
Junior: Nem, az úgy nem igazságos! Gyere te is fogat mosni!

Meleg

Meleg van, és ez rendben is van így nyáron. Autózunk haza az oviból. Ahogy beszállnak, elég meleg van.

Magyarázom nekik, hogy ilyenkor nagyon fel tud melegedni az autó, elég neki pár perc. Magyarázom, hogy ilyenkor nem szabad semmit és senki bent hagyni, mert nagyon nagy baj lehet. A kisgyerekek meg is halhatnak, annyira meleg tud lenni. Mire Kisasszony:

- Mama, én veled akarok meghalni.

Elnevettem magam. Mindig kicsit meglepődök, mert nekik a haál nem szörnyű. Aztán ezt mondtam neki:

- Nem Panni, remélem nem velem halsz meg, hanem majd sokkal később mint én.

Ennyiben maradtunk.

Egy korszak vége

Ma először nem volt a drogériás bevásárlólistámon pelenka. Meg is lepődtem, hogy milyen kevés volt terjedelemre amit vettem.

Kisasszony már csak biztonsági okból vesz fel éjszakára pelenkát, de azt is már csak pár napig. Lejár ugyanis a 2 száraz hét, és onnantól hivatalosan nem kell többet pelenka.

Hurrá, nyaraláskor nem kell pelenkát pakolni!

Mama te varrtad?

A varrógép része a mindennapoknak. Ott van, legtöbbször kinyitva, mellette a készülő dolgok. Kisasszony igazi csajos gyerek, lenyúlta az összes nem használt karkötőmet, szereti a szoknyát stb. Na, minden reggel kiválasszuk mit vegyen fel. Aztán manapság minden reggel jön a kérdés -

- Mama, te varrtad?

Szeretem ezt a kérdést. Leginkább mert sokszor a válasz igen. Szeretem mikor az oviban sokszor rácsodálkoznak a gönceire, amiket varrok neki.

Nyelvészet

Valahol mindig azt reméltem, hogy a gyerekeim kétnyelvűek lesznek. Ez nagyjából így is van, de a két gyerek között vannak jelentős különbségek. 

Juniornak eleinte nem volt türelme képeskönyveket nézegetni, arra meg pláne nem hogy még fel is olvassak neki. Egészen kb. 3 éves koráig. Bot Benő volt az első könyv, amit nagyjából végig tudtam neki olvasni. Ugyanez volt a helyzet a német könyvekkel is. Mára jutottunk el odáig, hogy lehet neki olvasni (bármilyen nyelven), rövidebb meséket, olyan könyekből, amelyekben kevés kép van. Vele többet is néztünk tévét (cenzúrázott tartalom, Youtube-on korának megfelelő mesék mint pl Bogyó és Babóca, Kerekmesés dalok stb.) Megült az ülemben simán egy fél órát.

Kicsit az az érzésem, hogy neki a német lesz inkább az anyanyelve - annak ellenére hogy magyarul is pont annyira beszél jól, mint németül. Najó, németül talán kicsit nagyobb a szókincse. A legviccesebb az, mikor apját magyarul tanítja. Szavakra kérdez rá - tudod Apa ez mit jelent? Aztán ha Apa tudja, örül, ha nem megmondja neki.

Kisasszony meg egy nyelvzseni. Nem tudom hogyan csinálta, de kezdettől fogva teljesen tudatosan velem magyarul, apjával németül beszél. Nem volt még két éves, mikor 3-4 szavas, egész mondatokat kezdett használni, nyelvtanilag hibátlanul mindkét nyelven. Leül egy mesekönyvvel és elmeséli magának (vagy nekem, vagy bárkinek). Tévét vele csak este nézünk (a közös esti mesenézés, esti rutin része), napközben sosem tudott megülni 3 percnél tovább egy mese előtt kb. 2 éves koráig. Éjszaka magyarul mondja mi a baja. Na, neki talán a magyar lesz inkább anyanyelve. Feltéve, hogy az iskolába menet ezt nem alakítja majd át.

Mi angolul beszélünk egymás között, de úgy tűnik azt egyik sem akarja felszedni. Nem is erőltetjük.

Szövetség

Azért jó a testvér, mert szövetséges is egyben. Nem emlékszem nálunk mikor kezdődött ez, de a gyerekeimen látom hogy nagyon ügyesen tudnak együttműködni ha közös érdekekről van szó. Pl az esti tévéről. Ha vita van, hipergyorsan megegyeznek, nehogy az legyen a vége hogy semmit sem nézünk.

A minap meg már ágyban voltak. Mi a nappaliban, azt hittük alszik mind a kettő. Egyszercsak Junior az apja után kiabál. Nem ugrott rögtön. Mire Kisasszony is kiszólt-

-Mama, Tomi hívja az apát!

Szóval, együttéreznek ezek egymással is.

Gyerekízlés

Van egy mesekönyv, Max és Móric a címe, német. Junior utálja, mert a két rosszcsont gyerek mindenféle csínyt (csúnya dolgokat) elkövet és a végén bedarálják őket a malomban, a libák meg felcsipegetik őket. Igen, elég durva, aláírom, de mi is Grimm meséken nőttünk fel, és nem gondolom hogy olyan világot kell a gyerekeknek mutatni amiben nincs semmi rossz.

Mert a világ nem ilyen. Ezen kívül ezekből tanulják meg mi a rossz és mi a jó, ezek között különbséget tesznek és ha minden jól megy megtanulják hogy rosszat nem teszünk, másnak fájdalmat nem okozunk stb.

Továbbá az ilyen mesékből tanulják meg azokat a jegyeket, amelyekből mindenféle viselkedésmintákat tudnak jósolni, és jó esetben majd elkerülik a bajkeverőket.

Junior alapból nagyon jó gyerek, hatalmas szíve van és már attól is kiborul ha azt látja, hogy valakinek rossz. Ezzel szemben Kisasszony teljesen meg van őrülve ezért a bizonyos meséért, minden este elővesszük és mesélünk. Ő kérdez, én meg mondom mi van. Gyereknyelven. Igen, nem jó a vége, de ugye mint a magyar népmesékben a jó a végén elnyeri a jutalmát a rossz meg bűnhődik. Közben folyik egy kis vér. Jól van ez így, nem kell nagyon szörnyülködni ezen, inkább azt erősíteni, hogy miért történnek a dolgok. Nekik ez sokkal kevésbé ijesztő mint mi gondoljuk.

Aztán jöhet a Jancsi és Juliska (német megfelelője Hansel és Gretel), meg a Piroska a Farkassal (Rotkäppchen). 

Szociálisan érzékeny

Junior az. Egy ideje nézegette a pelenkáit, amit már nem fog használni, merthogy nem kell. Félretettem, jól lesz majd a Kisasszonynak úgy 1-2 év múlva. Vagy megunom nézegetni és odaadom akinek szüksége van rá.

Egyszer csak Junior megkérdezi:

- Mama, mi lesz a pelenkáimmal amik már nem kellenek?

- Hát, vagy félretesszük Kisasszonynak, vagy odaadjuk a szegény gyerekeknek.

- Mama, ki szegény?

- Szegény az, akinek nincs elég pénze hogy egyen, melegben legyen és legyen elég ruhája. Szegény az, akinek nincsenek játékai, vagy csak nagyon kevés.

Gondolkodott egy kicsit, aztán kibökte:

-Jó, akkor a játékaimat, amikkel már nem játszom, odaadhatod a szegény gyerekeknek.

Szerintem minden gyerek alapból jószívű, csak mi szülők csesszük el időnként.

#metoo

Nem tudom, normális-e, hogy a legtöbb nőnek van ilyen története. Néha az ijedtségen meg az egekbe szökő adrenalinon kívük nem lesz nagyobb baj, de akkor is ez miért kéne hogy normális legyen?

Miért gondolja az öreg bankigazgató, hogy letámadhatja a gyakornokot csak mert az vagy 30 évvel fiatalabb, még majdnem gyerek? Ha a szó szoros értelmében nem történt erőszak akkor is fél óráig zuhanyoztam utána és dobtam le magamról minden ruhát amihez hozzáért. 

Nem mindenkinek van elég ereje (vagy lélekereje) ütni, rúgni vagy üvölteni egyből.

Nekünk kell ezt megváltoztatni, mert magától nem fog. Én a zéró toleranciában hiszek, meg abban, hogy igenis kell beszélni róla. Még akkor is ha kellemetlen és legszívesebben elfelejtenénk az egészet.

Visszaállt a régi rend

Mármint a kétszámot tekintve. Lett Spike (nekem Spikey).  A fekete labifiú, aki már a lakásba is bejáratos. Érzékeny, de nem domináns fiú ő, de valahogy még nem sikerült annyira a szívembe férkőznie. 

Nekem Csompi volt a KUTYA. Nem is lesz olyan több, jól van ez így. Életem utolsó 14 évének összes állomásán ott volt, sokat küzdöttünk, de mindig ott volt. 

Spikey hátránnyal indul, 14 éves hátránnyal. Vele nyilván más problémák lesznek, és én is más vagyok, de legalábbis másképp állok dolgokhoz.

Majd csiszolódunk. Szerencsére Spikey nem engem választott a főgazdinak (bár talán nem is anyira az ő választása volt, hanem a főgazdié) úgyhogy azért nagyon jóban leszünk.

Junior és Kisasszony mindenesetre már nagyon szívén viseli, hogy Spikey-nak is jó legyen.

Gyerekszáj

Junior mászik. Fára, kennel rácsára, a lépcsőházban a korlátra, hintára, kötélhídra, mindenhova.

Aztán néha nem tud lejönni.

A minap se tudott, egyik karomban Kisasszony, hátamon hátizsák, Junior meg lóg a lépcsőházban a korláton. Ha onnan leesik, jó esetben kórházba kerül.

Leszedtem, de nagyon mérges lettem. Mondom neki, ha leesik, meg is halhat.

Mire az én gyerekem -

- Majd akkor játszok megint a Csompival.- (a kutyánk, aki mostanában halt meg).

- Jó, akkor ha leesel, úgy is megütheted magad, hogy soha többet nem tudsz járni. - nem tudom ez honnan jutott az eszembe.

- Soha az életben?

- Soha többet.

Na, ez átment, majdnem elsírta magát. Úgy látszik, nekik még a halál egyáltalán nem ijesztő dolog. Volt, nincs, néz egy felhőről lefelé. De ha járni nem tud, na, az a tragédia. 

Tanulhatnánk tőlük. Lehet ők látják jól - aki meghalt, az nem szenved, elment valami tuti helyre és onnan nézeget.