A kutyám haldoklik. Ez azért nagyon szomorú, mert nekem ő az első kutyám, a férjemnek és Juniornak is ő az első kutyája. Ezért mindannyiunkat nagyon meg fog viselni, amikor elszalad az örök vadászmezőkre.
Szóval, Csompi nagyon beteg, és nincs neki sok hátra a dokik szerint. Öreg is már. Junior csak annyit tud, hogy öreg. Ismeri a halál fogalmát a maga szintjén. Tudja, hogy ha valaki öreg és rozzant akkor egyszer csak meg fog halni.
Az utóbbi időben nagyon-nagyon gyengéd Csompival és sokszor üldögél mellette. Simogatja a fejét, meg szeretgeti. Csompi csak annyiban változott, hogy belassult és sokkal-sokkal nyugodtabb lett (ennek egy része nyilván a korral jár, másik része a betegség).
Tegnap reggel Junior oviba menet megnézte a kuytmót, megsimizta a fejét majd közölte -
- Mama, én szeretném ha a következő kutyánk pontosan olyan lenne, mint a Csompi.
Kicsit lebénultam ettől.
Tényleg tudja vajon vagy csak érzi, hogy mi másképp viszonyulunk az öreg haverhoz?
Aztán ma este Kisasszony félálomban elkezdett sírni Csompi után.
Szerintem tudják. Talán azt is érzik, hogy miért nem beszélünk róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése