Sokan nagyot néznek mikor kiderül hogy hamar visszamentem dolgozni (igaz, nem teljes munkaidőben). Lehet ezen vitatkozni, de a realitás ma már az, hogy luxus éveket kihagyni. Nem azért mert az embernek olyan menő állása van, hanem mert a mi korosztályunk (35-40) már nem fog megélni az állami nyugdíjból (még itt, Németországban sem) és igenis kell előtakarékoskodni.
Elég naiv dolog azt gondolni, hogy majd az állam megsegít, mert nézzünk szembe a tényekkel - egyre kevesebb gyerek születik, egyre több a nyugdíjas, vagyis az egy keresőre eső eltartottak száma nem fog csökkenni (hacsak nem jön egy csomó bevándorló, akik jönnek is, de annyit még ez az ország sem fog tudni befogadni amivel a tendencia megfordulna).
Persze az a gyerek szempontjából vitatható, hogy most neki(k) jó-e az hogy bölcsibe megy fél évesen (esetleg még korábban), de én egyenlőre abban hiszek hogy ártani nem árt az a pár óra naponta ha egyébként a szülők az így megszerzett anyagi biztonságért cserébe nem agyonhajszoltak, nem stresszelnek azon hogy mit eszünk holnap és tudnak a gyerekkel érdemben foglalkozni.
Egyébként errefelé nem csak a bölcsi, hanem az ovi is fizetős, és a legtöbb iskolában csak korlátozott a délutáni felügyelet (ami szintén fizetős), úgyhogy érdemes végiggondolni mi mennyi, főleg több gyerek esetén. Magyarul, van az a gyerekszám (kb. 3-tól fölfelé) ahol jobb ha anya vagy apa otthon marad pár évig, de egy átlagos családban általában nincs annyi gyerek.
Szóval, van a 180 EUR-os Kindergeld (családi pótléknak felel meg kb, gyerekenként számolják), meg a fizetés és kész.
A minimális költségek kicsi gyerekkel (gyerekenként) -
Bölcsi (ez tartományonként változik, nagyon nagy szórással, nagyon kevés helyen van ingyen) 320€-tól
Pelenka, nedves törlő stb. 30-40€
Kaja bölcsiben 50€
Összesen kb. 400€ amin nem nagyon lehet spórolni ha nem maradunk otthon. Ovis korba lépve kicsit kevesebbet kell fizetni az oviért, de 200€ alatt azt sem ússzuk meg (kaja nélkül). Igaz, hogy a bölcsire/ovira van adókedvezmény is, de azt egy összegben lehet visszaigényelni bevalláskor, ami nem nagyon segít a havi cash-flown. Vannak helyek ahol van testvérkedvezmény, de ez is intézményenként változik.
Az első évben létezik ugyan az Elterngeld és a Mutterschutz (utóbbi összesen 14 hét, 6 hét szülés előtt, 8 hét utána, illetve értelemszerűen a vége hosszabbodik ha a gyerkőc hamarabb érkezik mint a kiírt időpont) de egyrészt ezek jelentősen kevesebbek mint a fizetés, másrészt az első Elterngeldet 1-2 hónappal a lejárt Mutterschutz után adják, mert ennyi idő kell az összes papírt beszerezni, illetve a hatóságoknak kiszámolni mennyi az annyi.
Az alap Elterngeld 300EUR/hó, ezt akkor is megadják ha nem volt munkahely a szülés előtt. Az Elterngeld időtartama változó, attól függ mennyire rugalmas az ember - ha 2 évre igényeled, akkor a normál összeg fele jár. Vannak nagyon jó kalkulátorok (pl. itt), ahol ki lehet számolni mire számíthat az ember.
Ruhák, játékok kb. annyiba fájnak mint otthon. Ugyan errefelé nem nagyon van second hand bolt, de a Flohmarkton (bolhapiac) be lehet szerezni majdnem mindent fillérekért. Ennek egyébként itt komoly hagyománya van. Tematika szerint rendezik őket, van külön csak gyerek/bébi bolhapiac is, ide érdemes elnézni időnként, mi főleg játékot és könyveket veszünk.
Ruhák, játékok kb. annyiba fájnak mint otthon. Ugyan errefelé nem nagyon van second hand bolt, de a Flohmarkton (bolhapiac) be lehet szerezni majdnem mindent fillérekért. Ennek egyébként itt komoly hagyománya van. Tematika szerint rendezik őket, van külön csak gyerek/bébi bolhapiac is, ide érdemes elnézni időnként, mi főleg játékot és könyveket veszünk.
Összefoglalva, a Kindergeld+Elterngeld az első évben kb. elég is a többlet
költségek fedezésére ha nem jár a gyerek bölcsibe. (Még akkor is, ha a tápszert eszik, amit itt nem ír fel doki, drogériában lehet
megvenni, viszont többféle van és a legolcsóbb 5 EUR körül van/600g. Ez
kb. 2-3 napig elég mikor a bébi a legtöbbet eszi.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése