Junior ma reggel egyáltalán nem nyafogott hogy oviba kell menni. Elmondtuk neki, hogy Kisasszony is megy bölcsibe, ahova ő járt mikor kicsi volt. Megígértette velünk, hogy ő is eljöhet egyszer megnézni hova jár a hugi.
Sokadszor döbbenünk rá, hogy Junior ért angolul. Reagál ugyanis mikor róla beszélünk, igaz ezt németül vagy magyarul teszi. A csoportjában van egyébként egy amerikai/német kisfiú, lehet hogy tőle is hall ezt-azt. Az biztos hogy ilyen nyelvi háttérrel legalább Alzheimert nem kap majd öreg korára.
A szobatisztaság ugyan még nem tökéletes, de tegnap este lefekvés után kb. 15 perccel szólt hogy kakilnia kell (kakis pelenkát max. akkor cseréltem az utóbbi 1-1.5 hónapban mikor az oviban nem mert szólni vagy nem hallotta senki hogy szólt - egyedül nem tudja kigombolni még a nadrágot - és kakis pelusban volt mikor érte mentem). Pisi lett belőle, de a lényeg hogy szólt. Hétvégén ismét pelenka nélkül próbálkozunk, meglátjuk mi lesz belőle.
Továbbá nem kell bent maradni vele este addig amíg elalszik, elmesélem neki a meséit aztán elmondom még mit kell csinálnom mielőtt lefekszem, kicsit dédelgetem még, megkapja a buborékját és ezzel rendben is van a dolog.
Továbbá nem kell bent maradni vele este addig amíg elalszik, elmesélem neki a meséit aztán elmondom még mit kell csinálnom mielőtt lefekszem, kicsit dédelgetem még, megkapja a buborékját és ezzel rendben is van a dolog.
Kisasszony kedd óta egész napos bölcsiben van és nagyon jól bírja. A múlt hetet szántam a beszoktatásra, nem volt semmi gond, szeret ott lenni (persze ő már olyan családba született, ahol van egy huncut 3 éves, így mindig sok a látnivaló). Múlt éjjel először nem evett, igaz nem aludta át az éjszakát de csak percekre ébredt fel és hamar vissza aludt. Már eszik szilárdat és tegnap már a vizet is megitta köpködés nélkül. Hurrá.
A 2 gyerek kétfelé vitele minden reggel igényel némi logisztikát de egyre jobban belejövünk mindannyian. Legkésőbb hétkor nekem öltözés meg a privát 5 perc a fürdőszobában, addigra általában Kisasszony már tiszta pelenkában és nappali ruhában van. Ovis reggeli bepakolás Juniornak, aki 7- fél 8 között ébred, neki WC (vagy jön vagy nem), öltözés (pizsifelső marad), otthoni reggeli (Kisasszonynak is), közben mese az Amazon Prime-on (max 15 perc), közben pizsifelső lecserélődik rendes felsőre. Utána már csak mindenki kabátot vesz és már nyomjuk is a gázt. Először Juniort viszem, utána Kisasszonyt, ha ügyes vagyok fél 9 után kicsivel már otthon verem a billentyűzetet. Rosszabb esetben 9-kor. Délután kicsit egyszerűbb mert sokszor Apa megy Juniorért, így nekem csak Kisasszonyt kell összeszedni. Jó lesz ha majd egy helyre járnak (szeptembertől).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése